Az 1000 éves sörfőzde

Közeledik az idei Müncheni Oktoberfest a világ legnagyobb és legrégebbi sörünnepe. Több millió ember fog ellátogatni idén is Münchenbe a Theresienwiese-re a (Teréz mezőre), hogy megkóstolhassa a legkiválóbb bajor söröket.

Azt azonban már kevesebben tudják, hogy alig több mint 40 km-re Münchentől északra ugyancsak az Isar folyó partján fekszik egy kisváros – Freising -, amely arról nevezetes, hogy itt található a világ legöregebb folyamatosan működő sörfőzdéje, mely mára már sörgyárrá nőtte ki magát.

Ez a sörgyár, hamarosan az 1000. születésnapját fogja ünnepelni.

A története 724-ben kezdődött, amikor Korbinian frank püspök II. Gergely pápa megbízásából megérkezett Freisnigbe, hogy a bajor herceget segítse a bajorok evangelizálásában. Ezen ügyködése részeként 725-ben a város nyugati felén található Närberg hegyen megalapította a bencés rendi Weihenstephan kolostort.

A szerzetesek, mint ez időben mindenhol az imádkozások és Istentiszteletek mellett a kolostor falain belül és kívül növénytermesztéssel is foglalatoskodtak. Később akkora területeket birtokoltak már, hogy idővel a környező parasztoknak bérművelésbe adták a földeket, akik a betakarított terményekkel fizettek ezért.

A fejlődésük azonban nem volt zökkenőmentes. 955-ben az akkor még portyázó magyar őseinkkel is meggyűlt a bajuk. Ez idő tájt rossz mi magyarok szokásunknak megfelelően ezt a kolostort is teljesen feldúltuk, ahogy akkoriban tettük ezt sok minden mással is. Szerencsére a szerzeteseket keményfából faragták és az újjáépítések után folytatták a munkát.

Valamikor az ezredforduló környékén jutott el Európába a sörkészítés tudománya, ahogy ebbe a bencés rendi kolostorba is. Az első írásos emléke a sörfőzésről 1040-ből származik, amikor az akkori apátja, Arnold a kolostor nevében megvásárolta Freising városától a sörfőzés és kereskedés jogát és ezzel tulajdonképpen megalapította a Weihenstephan Kolostori Sörfőzdét (Kolosterbrauerei Weihenstephan).

A következő évszázadok sem teltek el megpróbáltatások nélkül. Többször dúlták fel a kolostort és a sörfőzdét is. Egy alkalommal pusztító földrengés is sújtotta őket. A kitartó szerzetesek azonban minden alkalommal újjáépítették az épületeket és folytatták a sörkészítést.

1516-ban IV. Wilhelm bajor herceg megalkotta a Bajor Tisztasági törvényt, mely kimondta, hogy a sör kizárólag malátából, komlóból és vízből készülhet. A Weihenstephan Kolostori Sörfőzde természetesen alávetette magát a rendelkezésnek. A mai napig betartják ezt a szabályt annak ellenére, hogy az EU elődje az EGK 1987-ben ezt hatályon kívül helyezte az európai piacok megnyitása miatt.

A kolostori sörfőzdét 1803-ban államosították és, 1921 óta Weihenstephan Bajor Állami Sörgyárnak (Bayerische Staatsbrauerei Weihenstephan) nevezik. Ma a világ legrégibb folyamatosan működő sörgyára, ahol egyesítik a tradíciókat a modern sörgyártási technológiákkal.

Akit érdekel, azoknak ajánlom a lassan 1000 éves sörgyár látogatását. Ehhez előzetese regisztráció szükséges a gyár honlapján. Két féle túrát szerveznek.

Az egyik csak a sörgyár látogatásából áll, ára 8€, amely tartalmaz egy 2€ értékű kupont. A kupont a gyár souvenir boltjában lehet beváltani. Ez a túra kb. 60 perces.

A másik túra 11€ és a sörgyár látogatásán és a 2€ souvenir kuponon kívül kóstolót és egy 0,1 literes ajándék búzasörös kóstolópoharat is tartalmaz. Ez a túra kb. 120 perces. (2018. évi árak)

A túrákat csak hétfőn, kedden és szerdán szervezik. A túrán mozgásukban korlátozottak vagy kerekes székkel élők sajnos nem tudnak részt venni. Ugyancsak fontos a megfelelő és kényelmes zárt cipő. Papucs és nyitott szandál nem javasolt.

A gyár elérhetőségei:
Bayerische Staatsbrauerei Weihenstephan
Alte Akademie 2., D-85354 Freising
Tel.: 08161 / 536-0
Fax: 08161 / 536-200
Web: www.weihenstephaner.de
E-Mail: info@weihenstephaner.de

A BEERom a sört a kulturált és mértékletes alkoholfogyasztás elkötelezett híve. Kérjük mindenki csak mértékkel fogyasszon szeszes italt!

Ha tetszett ez a cikk, csatlakozz a BEERom a sört zárt Facebook csoportjához!

A bejegyzés trackback címe:

https://beeromasort.blog.hu/api/trackback/id/tr8114179553

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

BEERom a sört

Érdekességek a sörről.

Friss topikok

  • P806: Nálam már rég kiverte a biztosítékot a magyar Staropramen, Krusovice és Kozel... (2018.12.06. 04:50) A licenc sör